Andreas Falco Photography    English  




Albumok
A magyar korona

Fotók a magyar Korona hiteles másolatáról, amit a Mátyás templomban láttam - bár én azt hiszem a csavarok amik a másolatban vannak nincsenek az eredetiben.
Az eredetit, amit a Parlamentben tartanak, közönséges halandóknak nem csak fényképezni, de közelről megnézni is tilos. Azt csak államférfiak és a magyar pogány időket majmoló sámánok közelíthetik meg.
Az eredeti koronát az Egyesült Államokból Magyarországra a második világháború után csak 1978-ban hozták haza, ahol az amerikai ak„őrizeték”. A hidegháború, majd az azt követő nemzetközi enyhülés idején Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatainak egyik fontos nyitott kérdése volt.
A 2001-ben hatalmon levő, Fidesz vezette kormány a Nagyboldogasszony napi milleneumi ünnepségre a Szent Koronát Esztergomba hajóztatta.

Szülővárosom Budapest

A mai Budapest 1873. november 17-én jött létre a Duna keleti partján fekvő Pest, valamint a nyugati partján elterülő Buda és Óbuda városának egyesítésével. 1950. január 1-én a Budapest környezetében lévő települések hozzácsatolásával létrejött az ún. Nagy-Budapest, területe 7626km^2, jelenlegi népessége kb 3,3 millió fő, ami a magyar lakosság 33%-a! A szűkebb Budapest területe 525 km2, lakossága kb. 1,7 millió km2.

Aggteleki nemzeti park

Az Aggteleki nemzeti parkot 1985-ben alapították és 1995 óta a Világörökség része. Területe 198.92 km². Legnagyobb látványossága a Baradla barlang, ahol az itt látható néhány kép is készült.

Baja

A Duna bal partján, a Mohácsi-szigettel szemben, Budapesttől 167 kilométerre délre található. A megye második legnagyobb városa, kereskedelmi, oktatási és egészségügyi központ és a legfontosabb déli átkelőhely a Dunán. És egy fantasztikus reklám videója is van a faceookon...

Balaton

A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava, Magyarország vízrajzának meghatározó eleme. Típusa tektonikus eredetű, sekély vizű ároktó. 77 km hosszú, szélessége 1,3–14 km között ingadozik, átlagosan 7,8 km, felülete 594 km² és 197 km-es a partvonala.

Boldogkői vár

A boldogkői vár a Hernád folyó völgyének keleti oldalán, Boldogkőváralja közvetlen közelében emelkedő sziklaszirten álló középkori vár. A vár legkorábbi része (egy védművel körülvett öregtorony) valószínűleg a tatárjárás után keletkezett.
A vár Boldogkőváralja település közvetlen közelében emelkedő, vulkáni eredetű andezittufából álló hegyen található, amely geológiailag a vulkanikus Eperjes–Tokaji-hegység része. Az erősség a Hernád völgyében haladó, 13–14. századi útvonalak feletti ellenőrzésre alkalmas volt, így építési helyéből következik katonai és gazdasági fontossága.

Esztergom

Esztergom Esztergom kedvelt idegenforgalmi célpont, az esztergomi érsek székvárosaként a római katolikus egyház magyarországi központja. Az esztergomi bazilika Európa egyik legnagyobb bazilikája. Itt található az egyetlen épen maradt magyar reneszánsz kori épület, a Bakócz-kápolna. A városnak van a leggazdagabb egyházi kincstára az országban, ami világviszonylatban is kiemelkedő gyűjteményekkel rendelkezik. Az Esztergomi Keresztény Múzeum az ország leggazdagabb egyházi múzeuma, és a világ harmadik leggazdagabb egyházmegyei múzeuma.

A fertődi  Esterházy kastély

A fertődi Esterházy-kastély épületegyüttese és a benne látható kortörténeti kiállítás Fertőd város fő nevezetessége, Megérdemelten. Mai formáját a 18. század második felében nyerte el, Esterházy (Fényes) Miklós elképzelései és tervei alapján. Több építész dolgozott rajta, pl. Martinelli, Jacoby és Hefele Menyhért, de a műegyüttes alkotója lényegében Esterházy (Fényes) Miklós volt. Az ő idejében közel húsz év alatt alakult ki a jelenlegi épületegyüttes , amely a bécsi Schönbrunn és a párizsi Versailles méltó párja. - Wikipedia.hu

Győr

Győr városának sok neve van. Ókori latin nevén Arrabona, középkori latin nevén Jaurinum, németül: Raab, szlovákul: Ráb, horvátul Jura, Vjura törökül: Yanıkkale, szerbül: Ђер. Magyarország hatodik legnépesebb városa, de ez semmit nem mond arról, milyen izgalmas város ez. Építészetileg is nagyon érdekes, bár a közvetlen belvárost kivéve a régi részek eléggé elhanyagoltak.

Gyula

Gyula Békés megyében található.Itt van Európa egyetlen ilyen épen maradt síkvidéki téglavára, amely a 14–15. században épült gótikus stílusban. Gyógyfürdője is nagyon kedvelt, nem is könnyű bejutni.

Kalocsa

Kalocsa városa Bács-Kiskun megyében fekszik 142 km-re délre Budapesttől, a Kalocsai járás székhelye a Duna mellett. A kőkori ember 6000 évvel ezelőtt élt itt. Csak egy pár órát töltöttem ott úton hazafelé Gemencből.

Kőszeg

Kőszeg egy 12 000 fős hangulatos Alpokaljai klímájú kisváros Magyarország nyugati határszélén. Történelmi belvárosa, felújított terei és környéke rengeteg látnivalót és érdekességet kínálnak az ide látogató turistáknak. Gazdag történelméből kiemelkedik az 1532-es török ostrom, amikor is a maréknyi várvédő, Jurisics Miklós vezetésével visszaverte a százezres török hadsereg támadását. (ld. koszeg.hu)

Lökösháza

Lökösháza Békéscsaba közelében található. Nevezetessége a Vásárhelyi-Bréda kastély,a vicenzai Villa Capra Rotonda utánérzése, amit mi is meglátogattunk. A kastélyban kiállítások vannak és egy érdekes fényjáték várja azokat, akik elég sokáig ott tudnak maradni. Mi sajnos nem láttuk.

Miskolc

Miskolc Észak-Magyarország legnagyobb, az ország negyedik legnépesebb városa, Magyarország egyik legjelentősebb ipari központja. A különböző tájegységek találkozásánál, fontos kereskedőutak mentén épült település már a középkorban kereskedőváros volt, és 1365-ben Nagy Lajos királytól kapott városi rangot.

Ópusztaszeri Nemzeti Park

A Nemzeti Történeti Emlékpark szabadtéri néprajzi múzeum, skanzen és kirándulóhely, melyet 1982-ben hoztak létre a Csongrád megyei Ópusztaszeren. Legismertebb kiállított műve Feszty Árpád A magyarok bejövetele című körképe. (Wikipedia)

Pécs

Pécs Magyarország ötödik legnagyobb települése, ami a 4. századra tartományi székhellyé és a korai kereszténység egyik jelentős központjává vált. Igen sok látnivalója van, melyek némelyike sajnos nem látogatható. Itt van pl. Gázi Kászim pasa dzsámija a város főterén, a világhírű Zsolnai porcelángyárat magába foglaló Zsolnai negyed (ami épp napjainkban - 2015 - cserélt volna gazdát)

Pannonhalma

996-ban, a ma is meglévő templom építtetője verte vissza a mongolokat a XIII században. Tolnai Máté apátsága idején Pannonhalma kiemelt helyet kapott a magyarországi bencés monostorok között, és 1514-ben főapátsággá vált. A szerzetesközösség az ún. "kommunizmus" nehéz években is hűségesen végezte munkáját, helytállt az istenszolgálatban, és a II. Vatikáni Zsinatot követő évektől sokat fáradozott liturgiájának megújításán és a zsolozsma magyar szövegeinek és dallamainak elkészítésén.

Sopron

Sopron hazánk műemlékekben második leggazdagabb települése az osztrák határhoz és a Fertő tóhoz közel fekszik. Az ide látogatók a város rengeteg középkori építészetet tükröző épületében gyönyörködhetnek.

Szeged

Szeged Magyarország harmadik legnagyobb városa, legismertebb halászléjéről és a Szegedi Szabadtéri Játékokról. Na azt még sohasem láttam... A szegedi zsinagóga is fantasztikus és a város tele van szobrokkal és csodálatos épületekkel. Ha az ember szereti a halászlét és tudja hova érdemes menni a világ legfinomabb halászlevét eheti itt.

Szentendre

Közel Budapesthez Szentendre a Dunakanyar kapujában, a Visegrádi-hegység és a Duna találkozásánál, a Szentendrei-szigettel szemben, gyönyörű természeti környezetben található. A város kedvelt kirándulóhely és az én szívem csücske is. Sokszor jártam ott. Érdemes felkeresni a szentendrei Skanzen-t is!

Székesfehérvár

Székesfehérvár megyei jogú város a Dunántúlon, a Közép-Dunántúl régió központja, Fejér megye és a Székesfehérvári járás székhelye, Magyarország 9. legnagyobb városa.

Az egyik leggazdagabb múltú magyar város: a középkori Magyar Királyság egyik fővárosa, királyi székhely, koronázóváros. Számos műemlékének és látnivalójának elsődleges lelőhelye barokk óvárosa, mely nemzetközi hírű. Európai jelentőségű gazdasági, vasúti és közúti csomópont.

Tata

Tata Budapesttől 70 km-re, Komárom-Esztergom megyében (aminek Tatabánya a székhelye), a Gerecse és a Vértes közötti völgyben fekszik és a megye harmadik legnagyobb települése. Ősidők óta lakott.

Tura

Tura Budapesttől 50 km-re, az Alföld és a Mátra találkozásánál, a Galga völgyében fekszik. Fő nevezetessége a franciás neoreneszánsz stílusban készült Schossberger-kastély. Amikor én ott jártam sikerült bejutnom az elhanyagoltan is gyönyörű épületbe. Most, hogy a kastélyt egy "saját lábán álló fiatalember" cége vette meg, hogy szállodát csináljon belőle, ez nem biztos, hogy sikerülne...

Egyéb városokból

Itt azok a képek vannak, amikhez még nem tartozik saját galéria